ArkApartman

Hívás Útbaigazítási információk Weboldal A vállalkozás elérése

ArkApartman Szállás a zemplénben. Valamint a külön épületben megtalálható wellness részleg egy 5 személyes jacuzzival és finn szaunával.

Újonnan épült vendégházunk a zempléni hegység egy csodálatos kis zsákfalujában, Arkán, az Arka patak partján, az országos kéktúra útvonalán található, Boldogkőváraljától csupán 2 kilométerre. A falu egy igazi kis ékszerdoboz, ahol megállt az idő, az udvaron üldögélve, a környező dombokat csodálva csupán a madarak csicsegésére leszünk figyelmesek. A vendégház 2 különálló, külön bejáratú apartmanból tevődik össze, az első apartman a kisebbik, 2 halószobával, 5 fő befogadására alkalmas, míg a hátsó apartman 3 halószobával akár 7 fő kényelmes elhelyezésére is szolgálhat. Mindkét esetben a földszinten találjuk az amerikai konyhás nappalit és a fürdőszobát, az emeleti hálószobákhoz pedig 1-1 autentikus, biztonságos falépcső vezet. Vendégházunk kialakításánál elsődleges szempont volt a kényelem, így különös módon odafigyeltünk a felszereltségre és arra is, hogy nálunk a gyerkőcök is jól érezzék magukat, kisebbeknek és nagyobbaknak is külön játszósarok került kialakításra, rengeteg nekik való játékkal. Mindkét apartmanhoz tartozik 1-1 hatalmas terasz, kényelmes rattan bútorokkal, függőfotellel, kerti asztallal és székekkel, hozzá kapcsolódó bográcsozóval, szalonnasütővel. Ami közös az apartmanokban, az az udvaron kialakított hatalmas játszótér trambulinnal, 2 csúszdával, kisházzal, hatalmas homokozóval és minden korosztálynak megfelelő hintákkal.

Én, az unintelligens hisztis p***a, aki már megint véletlenül rossz helyen osztja meg a gondolatait, a felbőszült felesé...
06/06/2026

Én, az unintelligens hisztis p***a, aki már megint véletlenül rossz helyen osztja meg a gondolatait, a felbőszült feleség, aki munkába üldözi a férjét - újra jelentkezem ☺️
Jelentem, kemény napon vagyunk túl 😅
Az elmenekült férj direkt felhívta rá a figyelmem, hogy NE olvassak kommenteket, de főleg ne válaszoljak rájuk ‼️‼️ Hááát, többször is végigküzdöttem magam rajtuk 😬 Aminek persze megint az lett a következménye, hogy hajnal 3-kor kipattant a szemem és bekúsztak a fejembe a gondolatok 😆
Most biztosan azt gondoljátok, semmi baj, mert legalább fogyott a vasalnivaló, de ki kell ábrándítsalak, mert a nagyszülőknél töltjük a hétvégét, így maradt a telefon nyomkodása 🥶

➡️ 1. Gondolatom : Kréta, ahova sajnos még nem kerültek fel a nyelvtan dolgozat eredményei, így marad az izgulás 🤢
➡️ 2. Gondolat : olvassunk újra kommenteket. Úgy tűnik mazochista vagyok 🤣

✅️ Először is szeretném mindenkinek megköszönni azt a rengeteg támogatást, amit tegnap kaptunk tőletek, a rengeteg pozitív visszajelzést, az együttérző szavakat, a saját hasonló sztorikat, az online öleléseket és a beérkezett új foglalásokat ❤️❤️ nélkületek nem menne, nagyon hálásak vagyunk minden biztatásért ❤️❤️

✅️ Másodjára pedig elemezzünk ki néhány igazán építő hozzászólást 😉

➡️ "Kamu az egész sztori" - írták többen is. Amit meg kell cáfoljak, mert mi egy hús-vér család vagyunk. Zsolt, a férj, és Móni a feleség (aki írom a posztokat, ami mind szóról szóra igaz), valamint a 3Z, azaz a 3 fiunk, Zénó, Zorán és Zente. A 2 vendégház nálunk csak hobbi, ugyanis mindketten banki informatikában dolgozunk. És megnyugtatok mindenkit, a tegnap elmesélt kiabálós sztori ritka eset nálunk ☺️ (aztán majd megint jelentkezik kommentben a férj, és megcáfol, tuti 🤣🤣🤣 figyeljétek)

➡️ "Ennyi pénzért ne csodálkozzunk, hogy üres a naptárunk" - írták szintén többen is.
Legolcsóbb árunk 2 főre 1 éj egy 90m²-es privát apartmanban korlátlan wellnessel nálunk 25.000 forinttól indul.
Legdrágább árunk 12 főre kiemelt időszakban a teljes privát 200m²-es ház korlátlan wellnessel 110.000 forint.
Aki szerint ez drága, várjuk privátban a hasonló minőségű, olcsóbb szállásokat ☺️

➡️ "Ennek töredékéért nyaralunk a tengerparton" - szintén többen írták
Elég sok éjszakát töltünk mi is külföldön. Most megyünk pl Szicíliába 10 napra még főszezon előtt, átlagosan 1 éjszakát egy családnak 110 euróért tudtam foglalni. Ami nálunk 50.000 lenne. De ezek az aludni jó lesz szállások. Se tágasság, se wellness, se közeli tengerpart.
De említhetném a kedvenc horvát kempingünket, ahol a 80m²-es parcella 1 éjszakára több mint 100 euro - hangsúlyozom, egy darab földterület bérléséről beszélünk 🤢 Szóval biztosan találni külföldön olcsóbb szállást, de sokkal olcsóbbat nem, és a minőséget is érdemes lenne hasonlítani.

Valamint így a végére szeretném kiemelni, hogy olyan abszolút nem létezik, hogy valaki mindenkinek meg tudjon felelni. Hiszen:
‼️ Mindenkinek a pénztárjáca dönti el, hogy mi a drága és mi nem
‼️ Lehet te a tengerparton érzed jól magad, de más meg szeret túrázni
‼️ Lehet valaki viccesnek találja a posztomat, más meg uncsinak
‼️ Lehet te kutyával utazol, más meg nem

DE azt gondolom, lehetne mindenkinek normálisan viselkedni. Azért mert nem egyformán élünk/gondolkodunk, még tiszteletben kellene tartani a másik véleményét, és ha valami nem tetszik, nem kell feltétlenül 3x is belerúgni valakibe, elég csak simán továbbgörgetni vagy diszkréten megnyomni az X-et a bejegyzésnél, hogy többet ne is lássátok 😉 Köszönöm 😉

P.S. a képeket azért válogattam, hogy lássátok, valóban van 3 fiunk és mi is járunk a tengerpartra, de ettől függetlenül a Zemplént is ugyanúgy szeretjük és meglátogatjuk évente 8-10 alkalommal 🤩

Lemondás-lemondás-lemondás 🥶🥶🥶Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy engem már napi egy lemondás is teljesen kikész...
05/06/2026

Lemondás-lemondás-lemondás 🥶🥶🥶
Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy engem már napi egy lemondás is teljesen kikészít, erre képzeljétek el, hogy a tegnapi napon 5 darab foglalást töröltünk a naptárunkból 🤢🤢🤢
Kezdődött egy reggeli 11 napossal, amit érthető okok, műtét miatt kellett lemondani. Aztán be is jött helyére 2 másik foglalás, egy időre helyre is billent a lelkiállapotom, de később kaptuk a híreket, hogy végül egyik időpont sem lesz megfelelő, így kuka... Aztán volt még függőben egy júniusi időpont, ahol a megadott telefonszámon valaki teljesen más jelentkezett, mikor pedig ráírtam a foglalóra a telefonszám miatt, akkor inkább a foglalás törlését kérte. Sose értem az ilyet, hogy miért foglal valaki, ha nem is akar jönni 😆
Majd este még feltette az i-re a pontot a férjem, aki megígérte egy hölgynek, hogy persze, bár határidőn túl történt a lemondás, mindenképpen visszafizetjük a foglalási díjat. Na ilyenkor kezdtem el ordibálni vele (közben pont a mai nyelvtan dolgozatra gyakoroltam a 7 évessel a 222. darab j-ly-os szót), hogy ennyire semmibe veszi a munkámat, a 8 órás munkám és a 3 gyerek mellett 6 éve nonstop a 2 szállásunkat hirdetem, ő meg csak így simán áthágja a szabályainkat. Annyira ideges voltam, hogy aludni se tudtam, inkább vasaltam helyette 😁
Úgyhogy most itt állunk egy félig üres naptárral és félig felkészülten a nyelvtan dolgozatra...
Ha van ismerősötök, aki még keres a nyárra, kérlek, szóljatok neki, mert nálunk még vannak szabad időpontok, amik nagyon várják vendégeiket ❤️❤️❤️

Arkán, az Arka patak partján ✅️
Jacuzzival, szaunával ✅️
Játszótérrel ✅️
Csodaszép zsákfaluban a Zemplénben ✅️

Három szuper ajánlatot hoztam nektek 😍😍Nem tudom, ti hogy bírjátok ezt a tanév végi hajrát, de mi május eleje óta minden...
03/06/2026

Három szuper ajánlatot hoztam nektek 😍😍
Nem tudom, ti hogy bírjátok ezt a tanév végi hajrát, de mi május eleje óta minden nap csak dolgozatokra készülünk 🥶🥶🥶
Ha ti is úgy érzitek, már nem bírjátok kivárni a nyáriszünetet, itt az alkalom lecsapni valamelyik szuper ajánlatra 😍😍

Kisebb apartman (5 fős):
➡️ Június 7-10-ig
✅️ 50.000 / 3 éjszaka

Teljes ház (12 fős):
➡️ Június 10-12-ig
➡️ Június 14-16-ig
✅️ 100.000 / 2 éjszaka

🌞 Áraink tartalmazzák a wellness részleg éjjel-nappali használatát!!
🌞 SZÉP kártyákat elfogadunk!
🌞 Családi nyaraló vagyunk

Foglalás, bővebb info:
https://arkapartman.hu/vendeghazunk/booking/

40.000 forint / 2 éj / 2 fő50.000 forint / 3 éj / 2 főKisebb apartmanunk minden szabad júniusi éjszakája most őrült akci...
26/05/2026

40.000 forint / 2 éj / 2 fő
50.000 forint / 3 éj / 2 fő

Kisebb apartmanunk minden szabad júniusi éjszakája most őrült akcióban 😍😍😍

✅️ Áraink tartalmazzák a jacuzzi/szauna éjjel-nappali használatát
✅️ Privát 90m²-es apartman (max 5 fő)
✅️ SZÉP kártya elfogadás
✅️ Meseszép Zemplén, Arka település
✅️ Ha 2-nél többen jönnétek, keressetek bátran, adunk egyedi ajánlatot

Foglalás, bővebb info:
https://arkapartman.hu/apartment-rooms/

Dél-Olaszországban töltjük a pünkösdi hétvégét, Calabria régióban. Egy kis településen, Pargheliaban foglaltunk szállást...
24/05/2026

Dél-Olaszországban töltjük a pünkösdi hétvégét, Calabria régióban. Egy kis településen, Pargheliaban foglaltunk szállást, és nem hiszitek el, miket találtunk 😅
Úgy érezzük magunkat, mintha Arkán lennénk ☺️ Ti is tudtok olyan települést mondani, ahol hasonló manókkal díszítenek?!?!
Kíváncsian várom a tapasztalatokat 😍😍😍

Utolsó májusi időpontjaink akcióban 😍😍✅️ 50.000 / 2 éj / 2 fő ➡️ május 20-22-ig✅️ 70.000 / 3 éj / 2 fő ➡️ május 25-28-ig...
05/05/2026

Utolsó májusi időpontjaink akcióban 😍😍

✅️ 50.000 / 2 éj / 2 fő ➡️ május 20-22-ig
✅️ 70.000 / 3 éj / 2 fő ➡️ május 25-28-ig

Hol?
➡️ Arkán, a Zemplénben, csodaszép zsákfaluban

Hányan fértek el?
➡️ Maximum 7 fő, több fős árakért kérdezzetek bátran

Mit tartalmaz az ár?
➡️ 110m²-es privát apartman használatát, saját terasz, bográcsozó
➡️ éjjel-nappali wellness használat

Mit lehet nálunk csinálni?
➡️ legtöbben ki se mozdulnak a faluból 🤣
➡️ Boldogkő vára, Regéc vára, túraútvonalak egy köpésre
➡️ Egyéb zempléni látnivalók is könnyen elérhetőek

Gyertek, pihenjetek nálunk ❤️❤️❤️

Link a kommentek között ✅️

Cím

Hunyadi János Utca 23
Boldogkovaralja
3885

Telefonszám

+36703793302

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni ArkApartman új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése ArkApartman számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória