14/07/2026
,,Juhar és a Szent hely"
Juhar egyszeriben úgy találta, hazaérkezett. Lassan körültekintett; a táj szakasztott úgy festett, mint gyermekkori ábrándjaiban: lankás, bokros-fás liget szőke füvekkel, puha sárga homokkal, ciripelő sáskák hadával. Alkonyatkor riadt szemű lappantyúk misztikus berregésével és az éjszaka dermedtségében visszhangzó sakálbőrbe költözött boszokánylelkek sikoltozásával. E vidék suttogó szele ősi érzéseket ébresztett benne, s úgy döntött, itt gyökeret ereszt. Nem lehet ez más, csak az otthon – gondolta. Kérlelhetetlenül fészket épített, mert úgy érezte, nincs más választása. Megtalálta hát.
Nyárfák susogó levelei kísérték útján, ha kilépett a vad tájba. Borókabokrok pöttyözték a dűnéket. Integettek, hajladoztak, mint tájba gyökerező entitások, akik az évtizedezek változásait mind szemmel kísérték. Naplemente után éledtek fel igazán, akkor kezdték meg sokatmondó ringásukat. A hollók nyugvóhelyeikre húzódtak a sötét fenyvesbe, és a buckákon szabadon kezdhetett szárnyalni a megannyi titkot rejtő, könnyű esti fuvallat… Az árvalányhajak éjszaka a hold fényében is aranyosan ragyogtak, puhán hajoltak el Juhar léptei elől. Először egy ragacsos tejnedvvel megpecsételő vaddohánnyal és fájdalmas hegeket hagyó átoktövissel teli síkon kellett keresztülverekednie magát, hogy a vidék valódi arcát láthassa. Itt már nem voltak akadályok, csak az érintetlen, egyedülálló ősi táj, aminek láttán az embernek elakadt a lélegzete. Mintha nem is e bolygón járna… Oly nesztelen csend volt, olyan friss a szellő, és magával ragadó határtalanság, hogy minden lépés nyomán egyre tágabban fogadhatta magába ezt a tájjal járó érzést Juhar lelke. Onnantól feledhetetlenné vált számára. Újra és újra látni akarta, átélni, belélegezni.
A hely szellemei megnyitották előtte a kapukat. Maguk közé fogadták, mert természetes rendjüket nem zavarta meg. Tisztelettel engedélyt kért megismerésükre és a darabka földön való szerény életre. Őszinte szándékát kifejezte, hogy mindazt a gazdagságot, melyet itt tapasztal majd, legjobb tudása szerint megosztja az erre járó vándorokkal. Hangtalan szövetségükben állt az is, hogy jelentős és kirívó átalakításokat nem végez és nem vesz el többet, csak annyit, amennyire valóban szüksége van.
A bázist egy csöppet sem tolakodó dombocska tetejére emelte. Kerek építmény volt, egy jurta, aminek könnyű falán át madárcsevej, szellőcske és a finom esőcseppek egyaránt hallatszottak. De tépázta meg vihar, próbára t***e jégeső, és rémítgették villámcsapások is. Nyugodt nyári reggeleken azonban fakopáncs kopogtatására, búbos banka huhukolására, hollók szárnycsapásaira ébredt. Éjszakánként baglyok, sakálok és tücskök ringatták álomba. Az éjjeli sötétben ha kinyitotta szemét, szőnyegét, paplanját zöld fényű szentjánosbogarak pöttyözték.
Olyan hely volt ez számára, ahol a világ zajától óvó rejtekre talált.
Csodálatos szakasz kezdődött. Az elvadult és kiszáradt földet gondozása alá vette, mely lassacskán újra megtelt élettel. Az agresszívan terjeszkedő fajok munkája nyomán egyre inkább visszaengedték a teret azoknak a növényeknek, amelyek ősidők óta éltek ebben a tájban. Levegőhöz jutottak és virágba borultak. Fákat és gyógyító növényeket ültetett, amiket az ember keze korábban eltüntetett e tájból. Virágok színesítették meg kertjét és friss hajtások fiatalították meg környezetét.
AZ ÉLETFA
A jurta mellett egy óriástuja magasodott. Juhar védelmező életfája lett. Az észak-amerikai ősi hagyomány szerint a fát szentként tisztelték. E kultúrában az élet fája, magát az életet szolgálja, a védelmet, bőséget és az anyatermészetet szimbolizálja.
A HÉT JEGENYENYÁR
A Szent helyet ölelve hét jegenyenyár magasodott, melyeket egyszer legalább Juhar ott tartózkodása idején egy kerecsensólyom is megtisztelt látogatásával. E fák biztosították a hely számára azt a különleges védelmet, amit a környékről ebbe az óvott körbe érkezve a vándor bármikor, bármiféle veszély elől menedéket keresve megtapasztalhatott. Világítótoronyként vagy fáklyaként működtek a tájban, hogy az elveszett lélek könnyedén visszataláljon. Ide nem jutott be ember, ki nem tiszta szándékkal érkezett. Ide nem ért el rosszindulat, vagy sötét mágia ereje, itt nem hatott kábító varázslat. Itt a gyógyító erők megsokszorozódtak, a főzetek ereje megnövekedett. A hely erőteljes kisugárzásáért és érintetlenségéért is ők feleltek. Amikor ez a védelmező, gyógyító erő megrendült, a fák vesztüket kiáltották a szörnyű szárazságban, akkor a pusztító vihar is megjelent, ami Juhart is lesöpörte erről a tájról. Erről azonban kicsit később szólok.
A JURTÁK
Ezek az ősiséget sugárzó kerek sátrak adtak otthont Juharnak és az arra járó vándoroknak egyaránt. Itt nyugalomra lelt a lélek a süvítő zaj és a tornyosuló problémák elől. A kör alakú lakásokban a harmónia nagyobb teret nyerhetett. Juhar úgy érezte, itt bontakoztathatja ki igazán szárnyait a térrendezés tekintetében. Az egyszerűség és a natúr színű, természetes elegancia uralta a két teret. Sok csodás programnak és embernek adott feledhetetlen szálláshelyet és hozott olykor felemelő, olykor fájdalmasan igaz felismeréseket. Juhar ezzel az építménnyel együtt lélegezve kezdte igazán otthon érezni magát.
A KUNYHÓ
A területre Juhar és barátai gyógyító kunyhót emeltek. Hajlékony mogyoróvesszőkből csillagot fontak. Olyan alakja volt, mint egy kisebb iglunak. Amikor elkészült, állatbőrökkel és pokrócokkal sötétre takarták. Majd máglyát raktak, ami alá sok-sok követ rejt***ek. Amikor a tűz leégett, a köveket a kunyhó közepén lévő földbe ásott lyukba helyezték el. Majd mindannyian bekucorodtak, és a tűzben melegített kövekkel felfűtötték. Ezeket vízzel és gyógynövény főzetekkel locsolták, amit mélyen belélegeztek. Énekeltek és izzadtak a melegben. Sokak meggyógyultak így, régóta magukkal hordozott testi/lelki fájdalmaikból.
A DOBOK
Juhar dobokat is készített Nefrinnel, a dobok mesterével. Nefrin régi barátja volt, akivel kölcsönös tisztelettel fordultak egymás felé. Nefrin valódi szakértőjévé vált ezeknek az ősi hangszereknek. Játékával elvarázsolta a körülötte lévőket, más világok kapuit nyitotta meg előttük, s ezek a kapuk sokszor önmagukba vezettek. Nefrin több dob elkészítésében is segített Juharnak. Juhar pedig inasnak szegődött hozzá. Nefrinnel egy csodálatos Látó Tündér élt. Látó Tündér varázserejű csörgőket készített, melyek leendő gazdáik különböző erősségeit emelték magasabb szintre.
ÁLLATTÁRSAK
Juhar ezen a szent helyen leghűbb társaira akadt egy különleges kutya és egy kivételes ló személyében.
A homokszínű Kutya lelke olyannyira együtt rezgett Juhar érzékeny természetével, hogy szinte szavak nélkül értették egymást. Kötetlenül barangoltak együtt, számtalan helyen hajtották álomra fejüket a világ zajától távol, s annak szörnyű zörejében egyaránt. Szövetségük egy életre megpecsételődött, barátságuk a feltétel nélküli szeretetre emlékezt***e Juhart nap mint nap.
A Ló hosszú évek óta pihent csendes nyugalmában, egykori magasrendű kvalitásait ki nem használva. Aranyos szőre még fénylőbbé t***e a hozzá illő táj arcát. A Ló a legnyugodtabb egyed volt, akivel valaha találkozott. Mérhetetlen stabilitását és türelmét csodálattal és tisztelettel szemlélte. Megbízhatósága és készségessége örök társsá avatta őt szívében. Ahogy teltek a hónapok és évek, egyre több és több kalandon mentek keresztül és a Ló képességei egyre inkább megmutatkoztak. A rengeteg együtt töltött időnek és közös gyakorlásnak köszönhetően kölcsönös bizalom és együttműködés alakult ki közöttük. Egyetlen fájdalma volt csupán Juharnak: e Ló érzelmileg rettentő zárkózott maradt – amit korábbi traumáinak tulajdonított. Mikor hirtelen el kellett válniuk, Juhar lelkében hatalmas űr szakadt; ami gyógyíthatatlan fájdalmat hagyott benne – legalábbis ezidáig. Az elválás pillanatában úgy érezte, hogy valami visszavonhatatlanul a végéhez ért és az utolsó szál is elszakadt, ami ehhez a csodálatos tájhoz kötötte.
FEKETE SÁRKÁNY
- Juhar… - szólt a messzeségből érkező, erőtől duzzadó Fekete Sárkány. – Látom varázslatos képességeidet. Tisztelettel borulok le eléd. Felajánlom segítségemet, hogy megvalósítsd álmaidat – hiszen ezek az én álmaimmal egyezőek.
- Szervusz, titokzatos idegen. Hogyan szólíthatlak?
- Sárkány, a Fekete Sárkány vagyok, és védelmezlek téged, amíg e világon élek…
- Hogyan találtál meg, és ki vagy te, hogy ismered az álmaimat?
- Téged ismertelek fel, mert tisztaságod messzire fényt vet. E fényben kívánok fürdőzni, ez az, amit egész eddigi életemben kerestem…
- Mesélj az álmaidról! Talán magaménak ismerem fel őket, hisz azt mondtad, egyezőek.
- Természetesen. – mondta Fekete Sárkány. - Szeretnék egy helyet teremteni, amit gyógyító energia jár át, és ahol magam és mások is megpihenhetnek, töltekezhetnek. Ahol a természet őszinte, puritán tisztaságával találkozhatnak. Ahol friss levegőt szívhatnak és biztonságban megnyílhatnak fölfelé, a tágas univerzum ölelő keble felé…
- Ó, hát ez az… - ámult el Juhar és pirult el zavarában.
- Mindezt veled szeretném megvalósítani és megélni. Ahogy megláttalak, tudtam, hogy így lesz, hiszen mi már réges régen megbeszéltük, más életeinkben…
Juhar a föld fölött lebegett, minden sugárzott körülötte – ő maga is. Az érzés önfeledtségében azonban azt is a rend részének látta, ami valójában nem volt az… Ragyogását messziről megérezte e lény, kinek lelkéből időről időre saját démonjai falatoztak. Juhar nem látta a sötét erőket, csakis a másik szívét, s azt ,,kiemelte”. Erős vonzást érzett, valamiféle elkerülhetetlen sorsszerűséget. A Fekete Sárkány energiái józan eszének emlékét is elhalványították. A Sárkány nagy erővel, intenzív tűzzel érkezett. Juhar összetéveszthette ezt a pusztító erőt Perzselő Nap éltető energiájával. Egy forrásból származtak bár, mégis különböző irányokban nyilvánultak meg.
Juhar kezet adott a közös ügyre, lelkesedése túláradó energiával árasztotta el. Azonban ami ezután következett, nehéz és fájdalmas tapasztalásokkal teletűzdelt időszak volt.
A hely és a benne élő entitások mérhetetlen szeretetét és nyugalmát továbbra is élvezhette. Fekete Sárkány azonban a megegyezés után szépen lassan felfedte azt az oldalát, amivel talán ő maga sem mert szembe nézni. Szépen lassan kúszott be, sebei mutogatásával együttérzést ébresztve Juharban. Juhar tisztelte őt erejéért és lelke mélységéért. Kétségkívül megnyerő karakter volt számára. Sárkány azonban a tisztelet részegítő mámorában egyre inkább átvette az irányítást, és Juhar napról napra halványabban világított. Beengedte Sárkányt lelke udvarába, a Szent helyre szabad bejárást biztosított neki. A csodálatos föld így pedig egyre inkább bezártságot adott neki a korábbi rendkívül felemelő szabadságérzet helyett.
Juhar magányos volt. Magányosabb, mint valaha. Fekete Sárkány nem volt mellette, hogy segítse és védelmezze, ahogyan korábban ígérte. Nem épít***e közös álmukat, ahogyan felvezette – az építkezést Juharra hagyta. Ő pedig a saját életét egyengette, mert számára az volt a legfontosabb. Ebben Juhar is segített neki. Mert rendben akarta látni. Gyógyultan. De Fekete Sárkány nem volt ura saját erejének. A végtelenbe folyatta el felelőtlenül… Juharnak azonban akadtak jóakarói, akik időről időre meglátogatták és valódi önzetlen segítségükkel löketet adtak álmai manifesztálásának. Juhar ebből merített energiát és adta tovább mindazoknak, akik megfordultak nála. Fekete Sárkány is ezért járt a szent helyre. Erőt merített, feltöltekezett. Megpihent, megfürdött a tiszta fényben. Juhar azonban egyre halványabb lett, hiszen túl intenzíven nyelte el energiáját Fekete Sárkány feneketlen lénye. Egyre kevéssé tudott visszatalálni a forráshoz. Szomjazott a fényre, melyben egykor fürdőzött.
Így vált egyre drasztikusabban sivataggá az oázis, ami egykor gyümölcsöző otthont adott számára. A fák elszáradtak, a fű sárgává aszott. Az állatok megbetegedtek, a víz elapadt. E terhelt térbe már a jóakarók sem érkeztek szívesen. Juhar igazán magára maradt. A hely szelleme bizalmasan suttogott hozzá. Többször elhessegette az egyre inkább égető hangokat. De azok újra és újra szóltak…
-Fekete Sárkány, miért vetted el lelkem egy darabját? Szavadat adtad rá, hogy gondozni fogod, mégsem vállalsz érte felelősséget. Add vissza hát, hadd menjek utamra.
- Nem adom, Juhar. Szükségem van rá. Nélküle nem lennék az, aki. Vele együtt vagyok teljes, így vált egésszé a kép. Nélküled nem megy. Itt kell maradnod. Itt mindened megvan, máshol úgysem lehetsz boldog!
- Ahhoz, hogy te teljessé légy, valaki mást koboztál ki. Nem maradhatok. Ez a föld sivárrá és terméketlenné lett, ki lett szipolyozva a végsőkig. Ha itt maradok, belepusztulok. A lelkem darabja nélkül továbbállni nem tudok. Add vissza önként, mert ha nem teszed, másképp kell visszaszereznem.
- Próbáld meg hát! Fusd meg köreidet, úgyis visszatérsz hozzám, hisz nélkülem nem járhatsz sikerrel. – mondta öntelten Fekete Sárkány, azzal magára hagyta Juhart.
Hosszadalmas, fájdalmas vívódás után Juhar végül eldöntötte, hogy maradék erejéből továbbáll, hiszen látta, hogy így lesz jobb mindenkinek. Valahol másutt kezd új életet. Ez azonban nem volt egyszerű. Mikor megtudta, Fekete Sárkány pusztító vihart kavart.
Hirtelen támadt fel a süvítő szél. Csípős, átláthatatlan porfelhőt kavart. A fák recsegtek, ropogtak, ágaik letöredeztek. Az állatok megrémülve menedéket kerestek. Sötét felhők borították az eget. Nem közönséges eső volt. A veteményt elverte a jég. A sátor oldalát felszakította az iszonyatos erő. Juhar az otthonát látta odaveszni… De mintha mindez még nem lett volna elég, Fekete Sárkány rettentő erővel borította őt a földre. Minekután minden életereje elszivárgott, tehetetlenül tűrte, míg a vihar elhalad. Ha nem éli túl, azt sem bánta volna…
De a vihar ahogy jött, úgy el is csendesült. Fájó tagjait tapogatva, Juhar feltápászkodott utolsó erejéből. Körülnézett a helyen, ahol annyi szépet tapasztalt és annyi csodával találkozott. Megköszönte, hogy éveket tölthetett ebben az egyedülálló tájban. Hálát adott a rengeteg tanulságért, amit megtapasztalt. Örömmel adta, amije volt és a hely szelleme is bőséggel ajándékozta meg. Segítő állattársai végig mellette álltak, s további útjára is elkísérték egy darabon.
Búcsút vett a helytől, a tájban élő entitásoktól, az életben maradt szívós növényektől, a megpihenő kúttól, a védelmező fától, és megannyi mástól; majd jóakarói támogatásával újabb vándorútra indult. Fáradtan, megviselten, de lélekben sokkal erősebben, gazdagabban és több tudással felvértezve, mint előtte valaha.
2026. 06. 03.
