Villa Mater Redemptoris Zarándokház

Chiama Indicazioni Sito Web Contatta l'azienda

Villa Mater Redemptoris Zarándokház Magyar zarándokház Rómában, melyet a Megváltós Nővérek építettek.

„Ennek a rengeteg lelki, szellemi tápláléknak a megemésztésében elévülhetetlen érdeme volt a Villa Mater Redemptoris Zar...
03/11/2026

„Ennek a rengeteg lelki, szellemi tápláléknak a megemésztésében elévülhetetlen érdeme volt a Villa Mater Redemptoris Zarándokháznak, ami a kényelmet, a nyugalmat biztosította.” 🏛️✨

Ezekkel a szívmelengető szavakkal foglalta össze római napjait Schrei Balázs tanár úr, amikor a pápai Szent István Római Katolikus Általános Iskola és két helyi plébánia zarándokait láttuk vendégül – akik között recepciósunk legnagyobb örömére saját egykori tanárait is köszönthette! ❤️

A tantestület egy a ’90-es évek óta dédelgetett álmot váltott valóra ezzel az úttal. Cséry Gergő lelkiigazgató atya vezetésével a csoport közel 40 kilométert járt be, de a beszámoló szerint az Örök Város csodái hamar felülkerekedtek a fáradtságon. A történelmi emlékek, a pápai audiencia és a patriarchális bazilikák látogatása mellett a Callixtus-katakombában, valamint a zarándokházunkban bemutatott szentmisék nyújtottak felejthetetlen spirituális feltöltődést a résztvevőknek. 🙏

Hálásan köszönjük a bizalmat és ezeket a gyönyörű sorokat! Áldott otthoni munkát kívánunk a pápai közösségnek!

Novemberben Róma egy csendesebb, de annál varázslatosabb arcát mutatja. 🍂Ha ebben a hónapban látogattok az Örök Városba,...
31/10/2026

Novemberben Róma egy csendesebb, de annál varázslatosabb arcát mutatja. 🍂

Ha ebben a hónapban látogattok az Örök Városba, mutatunk 10 kihagyhatatlan programot, amivel teljessé tehetitek az ősz végi római élményt! Lapozzatok a részletekért! 👉

🎶 1. Szakrális Zene és Művészet Fesztiválja (nov. 21–25.):
Különleges zenei eseménysorozat Róma legnagyobb bazilikáiban. A világ legjobb kórusai adnak elő szakrális műveket, ami páratlanul felemelő élményt nyújt.

🏛️ 2. Musei in Musica (nov. 21.):
Ezen az estén a római múzeumok éjszakába nyúlóan tartanak nyitva élőzenés kísérettel. Egyedülálló alkalom a város művészeti kincseinek esti felfedezésére.

🌹 3. Őszi Rózsakert (nov. 8-ig):
Az Aventinus-dombon fekvő történelmi rózsakert csendes, festői sétát és a Palatinus-dombra nyíló lenyűgöző panorámát kínál a forgatag kiszakadva.

🎭 4. Romaeuropa Fesztivál (nov. 15-ig): Róma legnagyobb nemzetközi összművészeti fesztiválja színházi, tánc- és zenei produkciókat vonultat fel az Auditorium Parco della Musicában.

🎷 5. Roma Jazz Fesztivál (nov. 1–24.): Olasz és nemzetközi jazz kiválóságok adnak koncerteket a Casa del Jazz színpadán – tökéletes esti kikapcsolódás a városnézés után.

⚽ 6. AS Roma meccsek (nov. 7., 29.): Olasz bajnoki labdarúgó mérkőzések a legendás római Olimpiai Stadionban. A szenvedélyes szurkolói atmoszféra miatt hatalmas élmény.

🏺 7. A portrék hatalma (nov. 5-től): A Museo dell'Ara Pacis tárlata a sivatag homokja által megőrzött ókori fajúmi arcképeket mutatja be, a Louvre-ból és a Metből kölcsönzött kincsekkel.

🖼️ 8. Jacopo da Pontormo kiállítás (egész hónapban): A reneszánsz mester első nagy római monográfiás kiállítása a Scuderie del Quirinale épületében, ahol a firenzei Uffiziből érkező festmények is láthatók.

📖 9. Antica Biblioteca di Trinità dei Monti (nov. 7-ig): Rövid ideig ingyenesen látogatható 17. századi könyvtár a Spanyol-lépcső felett. A festett famennyezet és a panoráma miatt igazi rejtett kincs.

🕯️ 10. Szent Cecília ünnepe (nov. 22.): A zene védőszentjének ünnepén a trasteverei bazilikában különleges miséket, kóruselőadásokat tartanak. Autentikus, mély római élmény.

Ti melyik programot próbálnátok ki a legszívesebben? Írjátok meg kommentben! 👇

🙏 Hatalmas öröm számunkra, amikor a hozzánk látogatók nemcsak szálláshelyként, hanem igazi otthonként tekintenek a Villa...
30/10/2026

🙏 Hatalmas öröm számunkra, amikor a hozzánk látogatók nemcsak szálláshelyként, hanem igazi otthonként tekintenek a Villa Mater Redemptorisra!

Nemrég a nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola tantestületét láthattuk vendégül, akik három feledhetetlen napot töltöttek az Örök Városban.

Hálásan köszönjük a megosztott pillanatképet és a szívmelengető visszajelzést. Felemelő érzés olvasni, hogy hozzájárulhattunk a közös római élményeikhez.
Szeretettel visszavárjuk Önöket! 🏛️✨

29/10/2026

Vendégeink mondták... 🗣️

A Tian Tour utazási iroda lelkes, 41 fős csapata három éjszakát töltött nálunk Rómában!

​📖 Külön öröm volt számunkra, hogy a csoport lelkikísérője, aki korábban hat évig tanult az Örök Városban, régi ismerősként és nagy örömmel tért vissza hozzánk és a nővérekhez.

✨ Hálásak vagyunk a kedves szavakért és a csodás közös pillanatokért!

Ahogy ők is megfogalmazták: Rómát nem lehet ennyi idő alatt teljesen felfedezni, így visszavárjuk a hatalmas csapatot egy újabb kalandra! 🏛️✨

​

🕯️🙏 Halottak napi megemlékezés a római Veranói temetőbenMindenszentek és halottak napja közeledtével idén is közös imáds...
28/10/2026

🕯️🙏 Halottak napi megemlékezés a római Veranói temetőben
Mindenszentek és halottak napja közeledtével idén is közös imádsággal és megemlékezéssel tisztelgünk elhunyt szeretteink és a Rómában nyugvó magyarok emléke előtt. 🇭🇺
📅 Időpont: 2026. október 30. (péntek), 11:00 óra
📍 Találkozó: 10:50-kor a római Veranói temető főbejáratánál, ahonnan közösen indulunk a megemlékezés helyszíneire.
🕯️ Emlékezzünk együtt mindazokra, akik már nincsenek közöttünk, de emléküket szívünkben őrizzük.

Fontos tájékoztatás‼️Kedves Olaszországi Magyar Testvérek!Ezúton tájékoztatjuk a kedves híveket és zarándokokat, hogy a ...
28/10/2026

Fontos tájékoztatás‼️
Kedves Olaszországi Magyar Testvérek!
Ezúton tájékoztatjuk a kedves híveket és zarándokokat, hogy a korábbi hirdetésekkel ellentétben a november 5-én (csütörtökön) 9:00 órára hirdetett szentmise a Szent Péter-bazilikában a nagyközönség számára mégsem látogatható.
A program ezen pontja protokolláris előírások miatt kizárólag a püspöki kar tagjai számára nyitott.
A többi napra (kedd, szerda, péntek és szombat) hirdetett magyar nyelvű szentmisékre továbbra is szeretettel várjuk a kedves híveket a megadott időpontokban és helyszíneken!
Megértésüket és türelmüket hálásan köszönjük.
Üdvözlettel:
Dr. Törő András atya

Magyar nyelvű szentmisék Róma négy nagy bazilikájában! 🇻🇦Az Ad Limina látogatás alkalmával különleges lehetőség nyílik a...
26/10/2026

Magyar nyelvű szentmisék Róma négy nagy bazilikájában! 🇻🇦
Az Ad Limina látogatás alkalmával különleges lehetőség nyílik a Rómában élő magyar hívek és az Örök Városba érkező zarándokok számára: mind a négy pápai bazilikában magyar nyelvű szentmisén vehetnek részt, a magyar püspökök jelenlétében.
⛪ A szentmisék időpontjai és helyszínei:
📅 November 3., kedd – 7:15
📍 Szent Péter-bazilika, Magyarok Nagyasszonya-kápolna
📅 November 4., szerda – 7:00
📍 Santa Maria Maggiore-bazilika
📅 November 5., csütörtök – 9:00
📍 Szent Péter-bazilika
📅 November 6., péntek – 17:00
📍 Falakon kívüli Szent Pál-bazilika
📅 November 7., szombat – 7:30
📍 Lateráni Szent János-bazilika
🙏 Szeretettel hívjuk és várjuk a magyar híveket és zarándokokat, hogy közösen imádkozzunk és ünnepeljük a szentmiséket Róma legjelentősebb bazilikáiban!
További információ: [email protected]

Kedves Római Magyar Testvérek! Főtisztelendő Atyák!A következő magyar nyelvű szentmisére a Celio dombon található Szent ...
23/10/2026

Kedves Római Magyar Testvérek! Főtisztelendő Atyák!
A következő magyar nyelvű szentmisére a Celio dombon található Szent István vértanú-körtemplomban (Santo Stefano Rotondo) október 25-én, vasárnap 11:00 órakor kerül sor.
A szentmise főcelebránsa Harsányi P. Ottó atya lesz.
Mindenkit várunk szeretettel! Szívesen vesszük, ha a szentmise utáni agapéhoz hozzájárultok egy kis harapnivalóval.
Üdvözlettel:
Dr. Törő András atya

19/10/2026

Vendégeink a Vatikáni Rádióban! 🎙️✨

A München Északi Esperesség és a Duna menti svábok római zarándokcsoportja szállt meg nálunk a Villa Mater Redemptorisban. A videón egy kis ízelítőt is láthattok a itt tartózkodásukból! 🎥

Örülünk, hogy minket választottak római útjuk bázisául. A csoport vezetőjével, Dankó István rogacionista atyával, a Vatikáni Rádió magyar adása is készített egy interjút – ha kíváncsiak vagytok a történetükre és a zarándoklat részleteire, a teljes műsort a Vatican News 2026.09.13-ai adásában tudjátok meghallgatni.

A Vatikáni Rádió magyar műsora az alábbi linken található meg:
https://www.vaticannews.va/hu/podcast/a-vatican-news-magyar-musora/2026/09/a-vatikani-radio-magyar-m-sora-13-09-2026.html

🎶 Csodás pillanatok a Villa Mater Redemptorisban! 🏛️Nagyon szépen köszönjük a St. Wendelből érkező Kammerchor Gaudeamus ...
09/07/2026

🎶 Csodás pillanatok a Villa Mater Redemptorisban!
🏛️Nagyon szépen köszönjük a St. Wendelből érkező Kammerchor Gaudeamus kórusnak, hogy római tartózkodásuk alatt a mi zarándokházunkat választották szállásul.
✨Külön hálásak vagyunk azért a különleges meglepetésért, hogy egy rögtönzött minikoncerttel is kedveskedtek nekünk és a vendégeinknek az ebédlőben! 🎵 Csodálatos élmény volt!
Reméljük, hamarosan visszatérnek hozzánk!



🎶Wunderbare Momente in der Villa Mater Redemptoris!
🏛️ Wir bedanken uns ganz herzlich beim Kammerchor Gaudeamus aus St. Wendel, dass Sie während Ihres Romaufenthalts unser Pilgerhaus als Unterkunft gewählt haben.
✨ Ein besonderer Dank gilt der tollen Überraschung, dass Sie uns und unseren Gästen ein spontanes Minikonzert im Speisesaal beschert haben! 🎵 Es war ein wunderbares Erlebnis!
Wir hoffen, Sie bald wieder bei uns begrüßen zu dürfen!

Indirizzo

Via Francesco Tamagno 38
Rome
00168

Orario di apertura

Lunedì 07:00 - 22:00
Martedì 07:00 - 22:00
Mercoledì 07:00 - 22:00
Giovedì 07:00 - 22:00
Venerdì 07:00 - 22:00
Sabato 07:00 - 22:00
Domenica 07:00 - 22:00

Telefono

+390686785257

Notifiche

Lascia la tua email e sarai tra i primi a sapere quando Villa Mater Redemptoris Zarándokház pubblica novità e promozioni. Il tuo indirizzo email non verrà utilizzato per nessun altro scopo e potrai annullare l'iscrizione in qualsiasi momento.

Contatta L'azienda

Invia un messaggio a Villa Mater Redemptoris Zarándokház:

Scelte rapide

Sponsorizzato

Condividi

Categoria

Alberghi nelle vicinanze